10 napos felkészítőtábor előzte meg a szépségverseny fináléját, melynek Orosháza adott otthont.

b finale01

Fásy Ádám a döntős szépségekkel karöltve a Príma Primissima-díjat elnyerő, Hudák család által készített díszmagyar viseletben.


A hölgyekre a döntőt megelőző napokban Fásy Ádám irányításával komoly munka várt. A forgatások, valamint a ruha- és színpadi próbák, fotózások mellett a város és környékének megismerésére, valamint Fásy Zsüliett vezetésével adományozásra is maradt idő. Oravecz Nóra, Orosháza alpolgármester asszonya vezetésével megnézték a Békés megyei város nevezetességeit – többek között megtekintették az Európában egyedülálló híres Üveg körtefát, az Agrárminisztérium által meghirdetett faültetési akcióhoz csatlakozva a Gyopárosi élményfürdőben elültettek egy japán fűzt, ellátogattak a Körös-Maros Nemzeti Park Kardoskúti Fehértó részére, valamint egy piknik alkalmával megismerkedhetek a helyi termelők termékeivel is.

Bikiniben is megmutatták magukat a lányok


A rendezvény napján a szépségek miután elhagyták a 10 napon át a pihenésüket biztosító Alföld Gyöngye Hotelt, megérkeztek a Finálé helyszínére, ahol azonnal megkezdődött a főpróba. Azt követően pedig Pankotai Anita sminkmester irányításával, valamint a fodrászok: Patyi Eszter és Liptákné Priskin Szilvia elkezdték még szebbé varázsolni a versenyzőket.

A versenyző lányok, alkalmi ruhában

A Magyarok Világszépe választás V. jubileumi műsorának nyitányaként a Top 10-be jutott hölgyeket díszmagyar viseletben láthattuk, melyeket a Príma Primissima-díjat elnyerő, Hudák család kézi szövőműhelye alkotott. A nyitójelenetben a Harangos néptáncegyüttes működött közre.

A show csúcspontja volt a látványos díszmagyar viselet


A Gálaműsort a rendezvény fővédnöke, dr. Bajkai István országgyűlési képviselő úr nyitotta meg. Az est folyamán a szépségek a MY77 által készített gyönyörűséges ruhákban léptek színpadra. A műsort sztárfellépők sokasága színesítette, mint pl. Tamás Gábor, Kökény Attila, Erox, Singh Viki, Roy és Ádám Trió vagy Opitz Barbi.

A zsűrinek nem volt könnyű dolga, de a döntés végül megszületett. A FEM3 csatornán október 03-án, szombaton 20.10-től további részleteket és kulisszatitkokat tudhatnak meg az Út a döntőig című műsorban, a nagyszabású gálaműsort pedig október 4-én, vasárnap 19.00 órától tekinthetik meg!

Forrás: Blikk