Fásy Ádám vagyok, a Fásy Mulató -régi és új nevén - Zeneexpressz tulajdonosa, műsorvezetője. Ezen titulusom az, amiről azt gondolom, hogy közismert. Most azonban kicsit részletesebben szeretnék bemutatkozni. Ma kétségkívül a zenéé a főszerep, de számos más területen is kipróbáltam magam.
Gyöngyösi Blanka és Fásy Ferenc gyermekeként láttam meg a napvilágot 1952. március 23-án, Gyomán, ami ma már Gyomaendrőd része. A középiskola elvégzése után a vendéglátással úgy ismerkedtem meg, hogy felszolgáló lettem Fonyódon. Ám ezzel nem elégedtem meg, pár évvel később az üzletvezetői képesítést is megszereztem. Időközben arra is rájöttem, ahhoz, hogy igazán sokra vihessem, a szakács szakmát is el kell sajátítanom. Ezek után már csak egy cél lebegett a szemem előtt: a felsőfokú vendéglátó menedzser diploma, amit1993-ban meg is szereztem. Azóta is szívem csücske a vendéglátás, azon belül a gasztronómia. Saját receptjeim vannak, ahogy mondják, mesterien főzök, de én hozzáteszem, ma már nem hivatásszerűen, sokkal inkább szeretetből. Életem egyik fő büszkesége a szakács tudományom, melynek köszönhetően rengeteg sikert elértem, és számos díjban részesültem.
A '70-es évek elejétől egészen 1994-ig dolgoztam a vendéglátásban. Megmásztam a ranglétrát. Voltam felszolgáló, szakács, üzletvezető, igazgató és vezérigazgató. A fonyódi Delta étterem után a balatonfüredi Márka ételbárban dolgoztam. A szeghalmi Puszta Csárdában, majd a körösladányi Vén Márkus vendéglőben üzletvezető-helyettes voltam. Innen kerültem1983-ban Dévaványára, ahol egy éven át a Vadkacsa vendéglőt vezettem. 1984-1988- között Gyulán az Aranykereszt Hotel-igazgatója voltam. 1989-ben gasztronómiai tanulmányúton vettem részt, fél Európát bejártam. 1990-1991-ben magánvendéglőket nyitottam. Békéscsabán a Bella Itáliát, Gyulán a Blanka éttermet és az Anita sörözőt. Ezt követően Békés megye legnagyobb szállodáját, a Fiume Hotel irányítottam 1994.-ig. Majd hirtelen váltás: a magyar játékkaszinólánc, a Casinos Hungary dél-kelet európai regionális vezérigazgató-helyettesének neveztek ki. Ezt a tisztet hat éven át – 1994-2000 között –töltöttem be.
A 90’-es évek elején úgy éreztem, új célt kell kitűznöm magam elé. A médiát kell meghódítanom. 1991-ben jegyeztem el magam a szépségkirálynő választásokkal. A Miss Universe Hungary, a Miss Europe Hungary és a Miss Intercontinental Hungary licenc tulajdonosa lettem, majd 1995-ben csatlakozott ezekhez a Miss World Hungary. A szépségiparral kötött házasságom 2006-ig tartott, melyet 2016-ban a Magyarok Világszépe Szépségversennyel élesztettem újjá. Időközben műsorvezetőként is debütáltam, 1998-tól 2005-ig az Emberközelben című tévéműsort szerkesztettem és vezettem. 1999-től a Fásy Mulató és a Zeneexpressz című műsorok tulajdonosa és műsorvezetője vagyok, melyeket a TV2 Csoportba tartozó Zenebutik csatornán láthatnak nézőink hétről hétre.
Díjakban sem volt hiány:
1996. Bárczy Gusztáv-díj, 1998. Az év mecénása díj, 2000. A világ legjobb karitatív szervezete díj. 1998-tól 2010.ig a Kereskedők és Vendéglátósok Országos Szövetségének társelnöke voltam, 2011-ben megválasztottak a Bio Agrár Kultúra Egyesület nagykövetének és 2011-ben a Pálinka Lovagrend tagjának valamint több mint 15 éve a Magyar Ökölvívó Szövetség elnökségi tagja vagyok!
Persze ahhoz, hogy mindez sikerüljön, kellett nekem is egy „segítség”. Egy szerető, okos feleség. Mint tudjuk, minden sikeres férfi mögött egy nő áll. Ez teljes mértékben igaz nálam is. Feleségem, Marika dinamikus, okos, határozott NŐ. Nagybetűs NŐ, aki nélkül ma nem tartanék ott, ahol tartok.
Marikát 1991-ben ismertem meg, akinek temperamentuma, határozottsága és persze a szépsége is elvarázsolt. Szerelem volt első látásra, ami azóta is tart. Összefonódott az életünk és a munkánk. Szerelmünket kislányunk, Zsüliett születése pecsételte meg. A Fásy Birodalom alapköveit hárman, Zsüliett, Marikám és jómagam fektettük le.
Itt tartok most, de ne higgyék, hogy ezzel vége! Sok új és érdekes ötletet tartogatunk mi, a Fásy család
Ez a mi utunk. Tartsanak velünk!