A Munkácsy Székesfehérváron – Válogatás Pákh Imre gyűjteményéből című kiállításon, szerdán délután köszöntötték a 2005-ben indult tárlat ötmilliomodik látogatóját.
A szabadbattyáni Csuti Gabriella gyógypedagógust Pákh Imre, a gyűjtemény tulajdonosa és dr. Cser-Palkovics András polgármester köszöntette a Szent István Király Múzeumban.
Gyanútlanul lépett be a Szent István Király Múzeum Rendház épületébe szerda délután Csuti Gabriella, aki a Munkácsy-kiállításra érkezett. A Szabadbattyánban élő gyógypedagógus igencsak meglepődve tapasztalta, hogy maga a gyűjtemény tulajdonosa, Pákh Imre és Székesfehérvár polgármestere, dr. Cser-Palkovics András, valamint a Mukácsy Mihály Alapítvány elnöke, Fásy Ádám és Pokrovenszki Krisztián, a Szent István Király Múzeum főigazgatója fogadja a Látogatóközpont bejáratában azzal a hírrel, hogy ő a 2005 óta úton lévő Munkácsy-kiállítás ötmilliomodik látogatója.
„Nagyon meglepődtem, de nagyon örülök.” – ezek voltak az első szavai, amikor közölték vele a jó hírt. Mint mondta: „Hetek óta készültem, hogy eljövök és megnézem a kiállítást. Az, hogy ezek a képek együtt, itt vannak elérhető távolságra, kihagyhatatlan volt számomra. Pedagógusként, magánemberként is úgy vélem, élni kell ezzel a lehetőséggel, hogy Munkácsy festményeit élőben is minél többen megtekintsék.” – mondta Csuti Gabriella
„Csoda ez a gyűjtemény! Ezért is nagy öröm és megtiszteltetés a város számára, hogy Székesfehérváron köszönthettük az ötmilliomodik látogatóját a kiállításnak.” - kezdte köszöntőjét dr. Cser-Palkovics András. Városunk a 18 éves kiállítássorozat 47. állomása. Eddig 27 ezren látták itt, a Szent István Király Múzeumban. A nagy érdeklődésre való tekintettel meg is kellett hosszabbítani, így február közepéig látogatható.
Boldog és büszke vagyok, hogy ezt a kiállítást immár ötmillióan tekintették meg és azért is, hogy ilyen méltó helyen, mint a Szent István Király Múzeum látható a tárlat és ünnepelhetjük e jeles eseményt, hangsúlyozta Pákh Imre. A Munkácsy-gyűjtemény tulajdonosa mesélt arról, hogy gyűjteménye jelenleg több mint 70 Munkácsy-képből áll. „A 2005-ben elindult vándorkiállítás-sorozatnak hármas célja volt: hogy bemutassák az ismeretlen Munkácsyt a magyar közönségnek; hogy visszaállítsák Munkácsyt a művészettörténetben az őt megillető helyre. ”A harmadik cél az volt, hogy hitet adjunk önmagunknak, hogy voltak és vannak mai is olyan magyar géniuszok, akik fel tudták venni a versenyt a legnagyobb külföldiekkel és nyerni is tudtak. Ilyen volt Munkácsy Mihály is.” A célok megvalósultak, hiszen 47 helyszínen ötmillióan látták a kiállítást, amellyel nem állunk meg, hiszen Székesfehérvár után Karcagra, majd Szegedre érkezik a gyűjtemény.
A köszöntő gondolatokat követően Pákh Imre egy Munkácsy Mihály alkotásait bemutató exkluzív albumot és a gyűjteménye legújabb, a fehérvári kiállításban bemutatott darabjáról, a Szerelmi dal című alkotásáról készült repróját nyújtotta át Csuti Gabriellának. A Szent István Király Múzeum ajándékcsomagjával Pokrovenszki Krisztián főigazgató köszöntötte a látogatót, majd Dr. Belénessy Károly vezetésével tekintette meg az ünnepelt látogató a kiállítást.
A Munkácsy Székesfehérváron – Válogatás Pákh Imre gyűjteményéből című kiállítás február 18-ig látható Székesfehérváron. További információ a www.szikm.hu oldalon.
Forrás: szekesfehervar.hu