topbar

Hírek

Összesen 35 csapat részvételével rendezik meg a Balaton-felvidék első kolbászfesztiválját szombaton, melynek fővédnöke Nagy István agrárminiszter.

A gyönyörű erdei környezetben lévő esemény iránt rengetegen érdeklődnek. A kitűnő hangulatú gasztronómiai napot mások mellett Kontrát Károly országgyűlési képviselő, Szedlák Attila, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara főigazgatója, Hebling Zsolt polgármester, Dobrosi Zsolt, az Amfiteátrum ügyvezető igazgatója és Fásy Ádám, az esemény védnöke, a zsűri elnöke nyitotta meg. 

A Tények Plusz riportja

A szónokok kiemelték egyebek mellett a fesztivál közösségformáló jelentőségét, majd szóltak az egyedülálló rendezvényről, melynek kiemelkedő turisztikai jelentősége van az őszi Balatonnál. Elhangzott, a gasztronómiai napot Alsóörs, Csopak, Felsőörs, Lovas és Paloznak összefogásával, hagyományteremtő céllal rendezik meg helybeli emberek, civil közösségek, intézmények közreműködésével, ahol adomány is gyűjtenek óvodáknak, iskoláknak.

A csapatok már kora reggel nekiláttak a kolbász összeállításának, töltésének, aztán megsütik a finomságokat. Kora délutántól Fásy Ádám és Zeneexpressz nevű csapata szórakoztatja a közönséget. A szervezők rendkívül gazdag programokkal rukkolnak ki egész nap az Amfiteátrumban, ahol kézművesek, őstermelők is kínálják portékáikat.

képek a galériában

Köszönjük Alsóörs, jövőre találkozunk!

Forrás: VEOL


Fásy Birodalom oldalai

Fásy Birodalom | Zeneexpressz | Fásy Műsoriroda | Fásy Konyha | Magyarok Világszépe

Kapcsolat:
E-mail: fasy@fasy.hu  Telefon: +36-30/488-2719
 
footerfacebook footer insta

 

fasyadam.hu © Minden jog fenntartva